Halő! 2009. november 5. Erről mán irtam magam is (Mán a csoportos bíztatás teréről). DE, csupán nagy üresség vót a válasz. Pedig igazán felvonulhatnánk síppal, dobbal, nádihegedűvel! Hogy lássák a népek, hogy szorítunk nekik (ruedacsapat), kik fáradtan bár, s néha törten s betegen is, de azon vannak, hogy képviseljenek minket és a sulit. És biza egy kicsit magát KUBÁT is! Láttam pár próbájukat. Mit mondjak? A rájuk terhelődő súlyok, hétköznapi gondok-bajok és egyéb stresszfaktorok ellenére küzdenek, és bízva bíznak (Ez ugye ismerős valahonnan? ;)) S ezt is kell! Mert csak így érhetik el azt, amit jól működő rueda CSAPATnak hívunk. És a hangsúly itt a CSAPAT-on volt Ide nem primadonnák kellenek, hanem összhang és CSAPAT! S ha ezek meglesznek, akkor sínen lesztek! Mert a koreográfiát tudjátok, és igen, ha kell, simán elő és akár el is tudjátok adni magatokat bármilyen tánctéren! S Lili tanításának hála, ha majd épp úgy jön ki, akár rögtönözni is tudni fogtok. Szóval hajrá nektek és mint azt eddig is tettétek ( http://www.youtube.com/watch?v=TfJOSETkdMc ) mutassátok meg mitől lobban fel az a latinos vér és hogy mitől perzseli majd le a táncotok a versenyen lévő táncparkett éppen aktuális felületét! Mi közönség pedig - leszünk ott akárhányan is -, veletek vagyunk! És mindentől és mindenkitől függetlenül akárhogy is szerepeltek, mink lenni büszkék rátok! Mindíg és mindenkoron, hiszen ti lenni méltán elismerendő és követendő példatáncosok az mindannyiunk javára vala. Röviden, tömören, s igencsak buzdításként: Ennyi! Ruedacsapat tagonak és akár kezdő/középhaladó vagy haladó táncosoknak is!!! Que viva la BAILA, que viva la SALSA, que viva la GRUPO SALSA LA CUBANA! Maradok továbbra is 10tlettel és csodálattal: - El Sombrero - "a pimasz" 2009. november 08. Édes, drága, ügyes, szexis, macsós fellépőink! Fogadjátok elismerésem és forró ölelésem! Mindenkire nagyon büszke vagyok a tegnap látottak alapján (is), ott izgultam a 2. sorban értetek. Készült pár kép, majd ha időm engedi beteszem albumba. Igaz az "Arany minőségétől" messze állnak, de szeretettel küldöm felétek a termést ;-) A szervezőknek pedig extra mennyiségű köszönet! Most voltam először Copán, de ez egy igazi táncverseny volt. Szuper szervezéssel, lebonyolítással, tisztelettel a megjelentek előtt. Nagyon jól éreztem magam tegnap d.u./este/éjjel/hajnalban :) Pusszatás, Ré 2009.november 08 Gratula, és sok ölelés a RUEDA CSAPATnak és a Yara & Adriano párosnak az elért első helyezésekért!! Szuperek voltatok, és (má' megint...) büszkék vagyunk Rátok!!! Természetesen minden Salsa La Cubanas versenyző előtt le a kalappal, és köszönjük, hogy így kitettetek a tánciskoláért! 2009. november 08. Én is Mindenkinek gratulálok! Sajnos nem voltam ott, de rögtön telefonáltam Gabcinellának, aki így vette föl a telefont: "ez a nyertes csapat üzenetrögzítője, kérlek hagyj üzenetet!" :) SZUPERJÓK VAGYTOK!!!! 1000 PUszi a csapatnak! Tiszteletem a Lilinek a koreoért és Zolinak a szervezésért! Zsu 2009. november 08. Drága Mrs. 25, nem is Te lennél, ha nem elsőként gratuláltál volna! :DDD Nagyon köszönjük ezt is és a helyszíni támogatást is! Fontos volt és nagyon-nagyon jól esett! A tülkölésért külön köszönet, mert még a színpad mögött is lehetett hallani! :) Puszi, Rita 2009. november 9 Kedves Zoli! Gratulálok a versenyhez, Tomi mondta, hogy nagyon jól sikerült. Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni, majd jövőre. Mosolygós hetet! Szeretettel: Zsuzsi 2009.november 9 ....Egyben gratula és köszönet a szervezői kollektívának is, mert szerintem az idei versenyen sokkal gördülékenyebben mentek a dolgok, mint a tavalyin! Sombr. 2009.november 9 Jo reggelt, kernenk szepen egy beszamolot, hogy hanyan versenyeztek, melyik sulibol, amolyan fontosabb csapasokat :)) I. 2009.november 9 NAGYON KÖSZÖNJÜK : ))) ÉS KÖSZÖNJÜK A SZURKOLÁST ÉS A TÁMOGATÁST! Puszi, Erzsi 2009.november 09. Sziasztok! Ha távolról is, de igyekeztem szurkolni - látom, meglett az eredménye :))) Nagy-nagy gratula a párosnak és a csapatnak is!!! Salsa la Cubana - Salsa la Cubana - Salsa la Cubana!!! B 2009.november 09. Sziasztok! Most sikerült végig olvasni a leveleket. Szeretném én is megköszönni mindenkinek, hogy drukkolt nekünk akár a helyszínen, akár a távolból. Nagyon jó érzés!